SZIKRÁK logó
SZIKRÁK SZÜLŐTRÉNING
e-book bemutató és megrendelés

SZIKRÁK SZÜLŐTRÉNING

Szerzők: Kondor-Szabó Edit, Molnárné Bogáth Réka, Szabóné Vékony Andrea

Lektorálta: dr. Juhász Ágnes, Lőrik József

Szakmai tanácsadó: Fehérné Kovács Zsuzsanna

„A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől,
illetve gyermekkori környezetünktől tanuljuk.
Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek
az első négy-öt évben.”
(Montágh, 2019, 3. o.)

Formátum: e-book

Ár: 5900 Ft

Ajánlás

A gyermeki nyelv- és beszédfejlődés biológiai, pszichés és környezeti tényezők együttes hatásaira veszi kezdetét. Elindulásának időpontja nagy egyéni variációkat mutathat, de az esetlegesen fennálló késés, a tipikus fejlődéstől való eltérés minél korábbi felismerése igen nagy jelentőséggel bír az elsajátítási folyamat alakulásában. A korai diagnózis (2 éves életkor!) felállítása, majd a lehetséges logopédiai támogatás terápia/fejlesztés időbeni (legkésőbb 3 éves életkorban!) megválasztása, elindítása lehetőséget teremt a korosztályhoz való csatlakozásra, tipikus korosztályi fejlődésre. A SZIKRÁK Szülőtréning logopédus szerzői a nyelvfejlődés korai támogatási lehetőségei közül – hazánkban még ritkábban alkalmazott, gyermeket és szülőt egyaránt segítő terápiás támogatást – a csoportos szülőtréning formát választották, amelynek hatékonyságát nemzetközi tapasztalatok is igazolják. Tudásuk a témában megkérdőjelezhetetlen. Kiadványuk korszerű interdiszciplináris tudományos ismeretekre alapoz, több évtizedes terápiás tapasztalatukon, módszertani tudásukon nyugszik. Ennek eredményeként a szülők/hozzátartozók és szakemberek számára is nagyon jól használható, felvilágosító, ismeretnyújtó, gyakorlati tanácsokat és megoldásokat is tartalmazó prevenciós könyvet foghatunk a kezünkben. A 2–4 éves életkorú, nyelvi késést mutató gyermekek kommunikációs vágyának felkeltését, nyelv- és beszédfejlődésének megindítását célozza, a szülők beszédszituációkhoz is alkalmazkodó, a kommunikációs szándékot is felismerő, rugalmas magatartásának kiépítésével, segítségével.

Bízunk benne, hogy minél több szülő/hozzátartozó, logopédus rátalál erre a szülőtréningre, és ennek köszönhetően egyre több nyelvi késést mutató kisgyermekes szülő kommunikációja válik nem csak hatékonyabbá, hanem örömtelibbé, mert akadálymenetesen zajlik már a nyelvi csatornán is a kommunikáció.

Fehérné Kovács Zsuzsanna
c. egyetemi docens
Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke